Dave Stewart

Dave Stewart
Életrajzi adatok
Született1950. december 30. (73 éves)
Waterloo, London
Pályafutás
Műfajokprogresszív rock
Hangszerbillentyűs hangszerek
Tevékenységzenész, zenei szakíró
KiadókDecca Records

Dave Stewart weboldala
Sablon • Wikidata • Segítség

David Lloyd Stewart (született: 1950. december 30., Waterloo, London) brit zenész, 1981 óta az énekes Barbara Gaskin társaként tevékenykedik. 13 éven keresztül dolgozott a Keyboard című amerikai folyóiratnak zenei újságíróként, írt két zeneelméleti könyvet és billentyűs hangszereken játszott több, a canterburyi szcéna vonulatához köthető progresszív rock zenekarban. Tagja volt például a Uriel, az Egg, a Khan, a Hatfield and the North, a Gong, a National Health és a Bruford nevű zenekaroknak. Feltűnt továbbá Victor Lewis-Smith több tévés és rádiós projektjében.

Pályafutása

Bár már iskolás korában tagja volt a The Southsiders együttesnek, komolyan vehető karrierje 17 éves korában vette kezdetét, mikor billentyűs hangszereken játszott a Uriel együttesben Mont Campbell (basszus, ének), Steve Hillage (gitárok) és Clive Brooks (dobok) társaságában. Miután 1968-ban egy egész nyarat eltöltöttek Isle of Wight szigetén, Hillage elhagyta a zenekart és egyetemre ment. A maradék három tag eleinte Uriel néven folytatta a zenélést, majd megalakította az Egget. Gyors egymásutánban két albumuk is megjelent a Deccánál. 1969-ben Hillage rövid időre ismét csatlakozott korábbi társaihoz, hogy egy albumot rögzítsenek Arzachel név alatt. 1972-ben Stewart vendégszerepelt a Khan együttes első albumán, lévén a Khan Hillage új együttese.

1973-ban Stewart a Hatfield and the North együtteshez csatlakozott. Az együttest az angol író, Jonathan Coe úgy jellemezte, mint „a canterburyi szcéna talán legszerethetőbb együttesé”-t. Ezt 1975-ben otthagyta, majd egy – a Gonggal lebonyolított – turné után, 1975-ben megalapította a National Healthet a billentyűs hangszereken játszó Alan Gowen és a Hatfield egykori gitárosa, Phil Miller társaságában. Nem volt könnyű állandó dobost találniuk. Néhány hónapig Bill Bruford játszott velük, őt Pip Pyle váltotta, ezáltal összeállt a Hatfield három korábbi muzsikusa. Stewart rövidesen közreműködött Bill Bruford bemutatkozó szóló albumán (Feels Good to Me, 1977.), majd csatlakozott a fúziós együtteséhez, a Brufordhoz.

Három album és két sikeres amerikai turné után a Bruford 1980-ban befejezte ténykedését. Stewart szinte azonnal megalakította a Rapid Eye Movementet barátai, Rick Biddulph (basszus, ének – korábban road és hangmérnök volt a Hatfield és a National Health koncertjein), valamint Pip Pyle (dobok – korábban úgyszintén a Hatfieldben és a National Healthben játszott) társaságában, Jakko Jakszyk gitárossal kiegészülve. Az együttes elsősorban koncertezett, soha nem vettek fel albumot, bár franciaországi koncertjeikről fennmaradtak rossz minőségű szalagok.

1981-ben megváltoztatta zenei irányultságát és a pop műfaja felé közeledett. Az első saját neve alatt megjelenő slágert a The Zombiest alapító énekes Colin Blunstone-nal készítette. Ez Jimmy Ruffin soul klasszikusának, a "What Becomes of the Brokenhearted"-nek a feldolgozása volt, és a 13. helyet érte el a brit listákon. A folytatásra felkérte barátját, a Hatfield korábbi háttér-énekesét Barbara Gaskint, és felvették az "It's My Party" feldolgozását, amivel az első helyig jutottak 1981-ben a brit és a német listákon. Stewart és Gaskin azóta is együtt dolgozik és ezidáig öt albumot jelentettek meg. Koncerteken néha a gitáros Andy Reynolds is csatlakozik hozzájuk, Japánban, 2001 szeptemberében pedig a dobos Gavin Harrisonnal kiegészülve alkottak kvartettet.

Stewartnak vannak saját projektjei is. Ezek egyike volt a Nationalt Health 1981-es újraalakítása, hogy felvegyenek egy albumot a billentyűs Alan Gowen emlékére, de producerként működött közre a komikus Nigel Planer Hole In My Shoe című slágerének, valamint Neil's Heavy Concept Album című albumának felvételén és segített összehozni Bill Bruford Earthworks nevű jazz együttesének első lemezét.

Ő szerezte a címzenét a BBC televízió AOR-showjához, a The Old Grey Whistle Test-hez, az 1980-as évek közepén.

Gyakran összekeverik David A. Stewarttal, az Eurythmics alapítójával.

Könyvek

  • Inside the Music (1999., Miller Freeman Books, 0879305711)
  • The Musician's Guide to Reading and Writing Music (második kiadás, 1999., Miller Freeman Books, 0879305703)
  • The Musician's Guide to Reading and Writing Music (első kiadás, 1993., Backbeat Books, 0879302739)
  • Introducing the Dots (később újraírta, mint a The Musicians Guide-ot)

Diszkográfia

Albumok együttesek tagjaként 1969–1980

  • Uriel: Arzachel (1969)
  • Egg: Egg (1970)
  • Egg: The Polite Force (1971)
  • Egg: The Civil Surface (1974)
  • Khan: Space Shanty (1972)
  • Hatfield and the North: Hatfield and the North (Virgin 1974)
  • Hatfield and the North: The Rotters' Club (album) (Virgin 1975)
  • Hatfield and the North: Afters (Virgin compilation, 1980)
  • National Health: National Health (1977)
  • National Health: Of Queues and Cures (1978)
  • National Health: D.S. Al Coda (Alan Gowen emlékére, 1982)
  • Bill Bruford: Feels Good to Me (1978)
  • Bruford: One of a Kind (1979)
  • Bruford: Gradually Going Tornado (1980)
  • Bruford: The Bruford Tapes (élő) (1980)
  • Bruford: Rock Goes To College (rádió 1979, DVD 2006)

Archive CD-k együttesek tagjaként

  • National Health: Missing Pieces (1996)
  • Hatfield and the North: Hatwise Choice (2005)
  • Hatfield and the North: Hattitude (2006)
  • Uriel: Arzachel Collectors Edition (2007)
  • Egg: The Metronomical Society (2007)

Szólókislemez

  • "What Becomes of the Broken Hearted", (Broken Records, 1981) (Colin Blunstone vendégénekes)

Kislemezek / EP-k Barbara Gaskin társaságában

  • "It's My Party" (Broken, 1981)
  • "Johnny Rocco" (Broken, 1982)
  • "Siamese Cat Song" (Broken, 1983)
  • "Busy Doing Nothing" (Broken, 1983)
  • "Leipzig" (Broken, 1983)
  • "I'm In a Different World" (Broken, 1984)
  • "The Locomotion" (Broken, 1986)
  • "Walking the Dog" (Line (Germany) 1992)
  • "Hour Moon" (EP) (Broken, 2009)

Albumok Barbara Gaskin társaságában

  • Up From The Dark (válogatás), Rykodisc (USA) RCD 10011 (1986)
  • Broken Records – The Singles, MIDI Records (Japan) (1987)
  • As Far As Dreams Can Go, MIDI Records (Japan) (1988)
  • The Big Idea, Rykodisc RCD 20172 / MIDI Records (1989)
  • Spin, Rykodisc RCD 20213 / MIDI Records (1991)
  • Selected Tracks (válogatás), Musidisc (France) / Disky (Holland) (1993)
  • Green and Blue, Broken Records BRCDLP-05 (2009. március)
  • The TLG Collection, Broken Records BRCDLP-06 (2009. október)
  • Broken Records – The Singles (Special Edition), Broken Records BRCDLP-01 (2010. november)
  • As Far As Dreams Can Go (Special Edition), Broken Records BRCDLP-02 (2010. november)

Producerként

  • "How Beautiful You Are" (Peter Blegvad egy szám az albumról)
  • "Dangerous Dreams" (Jakko Jakszyk kislemez)
  • "Are My Ears On Wrong" (Jakko Jakszyk albumáról egy szám)
  • Neil's Heavy Concept Album, East West 4509-94852-2 (1984)
  • Earthworks (Bill Bruford, 1987)

További információk

  • Dave Stewart & Barbara Gaskin: Pop music for grown-ups Archiválva 2008. május 26-i dátummal a Wayback Machine-ben
  • Stewart lapja a Calyxon
  • Dave Stewart az AllMusicon

Fordítás

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Dave Stewart című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Sablon:Rock
  • m
  • v
  • sz
Stílusok
Alternatív rock •  Anatolian rock •  Arena rock •  Art rock •  Beat •  Blues-rock •  Boogaloo •  British Invasion •  Canterburyi szcéna •  Cello rock •  Comedy rock •  Country rock •  Experimental rock  •  Folk-rock •  Funk-rock •  Frat rock •  Garage rock •  Glam rock •  Gothic rock •  Hard rock •  Heartland rock •  Heavy metal •  Indie rock  •  Instrumental rock •  Jam •  J-rock •  K-rock •  Keresztény rock •  Kínai rock •  Krautrock •  Nemzeti rock •  New Wave  •  No Wave  •  Noise rock  •  Pop-rock •  Posztpunk •  Posztrock •  Power pop •  Progresszív rock •  Pszichedelikus rock •  Pub rock (Egyesült Királyság) •  Pub rock (Ausztrália) •  Punk-rock •  Rap-rock •  Rockabilly •  Rock and roll •  Szamba-rock •  Soft rock •  Southern rock •  Stoner rock •  Surf rock
Kapcsolódó szócikkek
Rockzenei stílusok •  Rock and Roll Hall of Fame •  A rockzene társadalmi hatásai
Nemzetközi katalógusok
  • VIAF: 18923650
  • LCCN: n82155751
  • ISNI: 0000 0001 0875 9845
  • GND: 1183639236
  • SUDOC: 155612069
  • NKCS: xx0066857
  • BNF: cb144584501
  • MusicBrainz: c7b11c65-595f-4238-893b-36be934ebda9
  • Könnyűzene Könnyűzenei portál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap